1887. március 19. történt, hogy Budapesten, Felsőerdő sor 15. szám alatti házban, a Kann család egy fiú gyermekkel bővült. Ekkor látott napvilágot Kabos (szül. Kann) Gyula, színész, humorista vagy akár azt is mondhatnánk, hogy a magyar Chaplin.
Szülei könyvelőt szerettek volna belőle nevelni, el is végezte a kereskedelmi iskolát, de ezzel párhuzamosan titokban a színiiskolát is látogatta. Végülis szinészként lett sikeres és vált híressé. 1905-től vidéki színházakban játszott, mint pályakezdő majd 1913-14-ben a Király Színházban a Mozikirály című operettben lett országosan ismert. 1929-30 között a Fővárosi Művész Színház igazgatója volt, ami most Fővárosi Operett--színház, itt szemben.
Idősebb korában a színpadot elhagyva a filmiparra váltott. Valójában a hangosfilm fedezte fel, ahol többnyire szelíd, félénk, félszeg és riadt tekintetű kisembereket – kereskedőket, ügyvédeket, cég-vezetőket, titkárokat, inasokat – alakított. Ezeknek a figuráknak alapvető magatartását a félelem vezérli. Féltik a családjukat, a leányukat, féltik a hivatalukat, az egzisztenciájukat, és mindenek előtt féltik a becsületüket. A Kabos-szerep az az állandó balek, az az állandóan sorsüldözött, megszégyenített karakter, akit az orránál fogva vezetnek, akit lépten-nyomon megaláznak, ám ezt a helyzetét, a körülményekhez képest méltóságteljesen viseli, néha még akár visszavágni is képes. Persze csak úgy balek-módra, tragikomikusan, „kabosan“.
Önbevallása szerint: „… kérem szépen én egy nagyon szomorú ember vagyok, csak mániákusa vagyok a vidámságnak, ám addig nem nyugszom, amíg nevető arcokat nem látok magam körül. … ma jókedvet csinálni – kötelesség, és akkor is nevetni kell, ha sírni szeretnék.” A Hyppolit, a lakáj talán az egyik legismertebb és legtöbbet játszott korai magyar film- vígjáték, azonban a Meseautóban is igen kiemelkedő alakítást nyújtott.
Miután karrierje csúcsát elérte, a II. világháború szele és a zsidók deportálása Magyarországot is elérte, így jobbnak látott a sikeres szinész egy Amerikai turnét kieszközölni, mint az országban maradni. „… Kérem szépen én nemsokára elindulok … rövidesen nekilódulok, mert szerződésem van Amerikában, néhány hónapos turnéra … talán még lesz egy filmem itthon, az lesz a búcsúfilmem, de azt hiszem a premierjét már nem tudom megvárni. … kérem szépen én egy nagyon szomorú ember vagyok, de remélem, hogy sikerült néhány embernek jókedvet csinálnom.“ Amerikába megérkezve az északi ország-részben próbáltak feleségével szerencsét, a legtöbb időt New Jersey-ben töltötték, ahol alkalmi fellépésekkel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Filmvállalatok közül egyik sem alkalmazta, teljesen mellőzték, és utolsó évei keserűségben teltek. Két évvel később, 1941-ben New Yorkban hunyt el, ahol Kobas néven temették el, sírjára csak jóval később akadtak rá. 1996. november 30-án holtteste hazakerült, és újra eltemették a Farkasréti temetőben ezt a szomorú embert, a Pesti Chaplint, aki oly sokakat megnevettetett.
Források:
Szineszkonyvtar.hu
mandarchiv.hu/Kabos_Gyula_amerikai_levelei
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kabos_Gyula starity.hu/sztarok/kabos-gyula/
A kép forrása: Wikipédia/Magyar Színháztörténet
Szemjon Juskevics: Szonkin és a főnyeremény.
Renaissance Színház, 1925.
Kabos Gyula (Szonkin).
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest.
