A főnemességhez tartozó bárók, grófok, hercegek és a "de genere" családok tartoztak. A "de genere" családok magukat a honfoglaló ősöktől származtatták. Őket valójában a középosztályhoz lehet sorolni, mivel legtöbbjük csupán közepes vagy kisbirtokkal rendelkezett. A "de genere" családok, életformájukat tekintve gyakorlatilag a középosztály úri- vagy alsó rétegébe tartoztak. A rangnak még a 30-as években is nagy jelentősége volt: ha egy arisztokrata férfi híres színésznőt vett feleségül, akkor a nőt magához emelte rangban is. Ha azonban egy grófkisasszony ment hozzá egy közemberhez, az ő gyermekei elvesztették a rangjukat.
1931. Balra József királyi herceg, jobbról a harmadik Pekár Gyula író, politikus.
Szilágyi Dezső téri templom. Horthy István esküvője gróf Edelsheim-Gyulai Ilonával.
Az arisztokrácia életmódja a legtöbb embernek csak távoli álomkép volt. Legtöbbeknek a követhető mintát az úri középosztály adta. Ők alkották a korszak legösszetettebb társadalmi rétegét. Mindenki, aki nem volt tagja az arisztokráciának sem a munkásosztálynak a középosztályba tartozott. Az úri középosztályt a tehetősebb felső réteg alkotta. Ide tartoztott a nagypolgárság, a köznemesek, vagy esetleg nemességgel már nem rendelkező középbirtokosok. Ide tartoztak a közalkalmazottak, a hivatalnokok, papok, katonatisztek és bizonyos értelmiségi pályákat betöltők (jogászok, tanárok, mérnökök, orvosok).
Trianon után a leszakadt országrészből a köztisztviselők nagyrésze elmenekült, így hirtelen nagyon sokan lettek az országban és az államnak kellett gondoskodnia kellett róluk. 1930-ra a vagonlakó-telepek lakóinak nagyrésze polgári körülmények között éltek, és többségük állást is szerzett. Az 1920-as években általános volt a romló életszínvonal: ez megmutatkozott a lakáskörülményeken, az öltözködésen. A 30-as évek közepén kezdett a középosztály emelkedést érzékelni. Gyakori volt a 30-as évek magyar középosztályára, hogy polgári, tisztviselői foglalkozásuk volt, de viselkedésmódjuk, szokásaik a vidéki köznemesség értékrendjét tükrözte. A parsztságból felemelkedettek is átvették ezt a "dzsentri-stílust".
A réteg legfőbb problémája a külcsín fenntartásának kényszere volt. A látszat fenntartásának érdekében volt amin lehetett volt amin nem lehetett spórolni. Nem lehetett spórolni a lakáson. Számított, hogy melyik kerületben, melyik utcában, hányadik emeleten, udvari vagy utcára néző lakásban, és hány szobás lakásban lakik az ember. Egy magasabb rangú köztisztviselő általában ragaszkodott a 4 szobához. Mindenképp szükség volt egy cselédlányra a lakás körül. Az öltözködésben is követni kellett a divatot. A korabeli divat- és társasági lapok tele voltak jótanácsokkal, hogyan lehet otthon, esetleg a saját varrónő közreműködésével lemásolni a legújabb "párizsi" divatot.
1931 Rothman család
1939 Rothmann Katalin
A divat 1936-ban
‘30-as évek (Forrás: Flickr)
A kispolgárság már a társadalom alsó régióiba tartozott. Az alsó középosztályt alkották a kisiparosok, kereskedôk, alacsonyabb rangú alkalmazottak, és egyes értelmiségi pályák betöltöi: általános iskolai tanítók, házitanítók, óvónők, ápolónők, bábaasszonyok.
Ezt a réteget szerényebb anyagi helyzete, műveltségi szintje, és az élettel szemben támasztott általános igényei alacsonyabbak voltak. A tanítók esetében nehéz a besorolás: néha a felsőbb középosztályba sorolják ôket, pontosan iskolai végzettségük okán. A parasztságból altisztnek vagy iparosnak lenni igazi karriert jelentett. Annak ellenére, hogy a kispolgári élet szerény kereteket biztosított, a paraszti sorhoz képest kiemelkedést jelentett. Az átlagos kispolgárra (iparos, altiszt, kiskereskedő) jellemző volt a kiegyensúlyozott, rendszeres életvitel, a tartós egészség. A tipikus kispolgári család bérházban lakott. Ezek a lakások általában vagy egy szoba és konyha, vagy két szoba és konyha felosztásúak voltak. A kispolgárságnak egy része nem a nagyvárosi "gangos" bérházakban, hanem város szélén kis kertes házakban élt. Az önálló ingatlan sokkal nagyobb tekintélyt, kényelmet és lehetőségeket hordozott magában (az ingatlanokhoz tartoztak kertek is).
Városi alsó rétegekhez tartozott a cselédség, az inasok, kifutófiúk, kocsisok, varrónők, mosónők. Az alsó rétegekhez tartozott az ipari munkásság is. A réteg életszínvonala rendkívül szegényes volt.
A munkáslakások általában a nagyvárosi “gangos” bérházak leghátsó fertályán, alagsoraiban és a legfelső emeleten voltak. Ezek a lakások sok esetben egyszobásak volt és a család mellett nem ritkán egy-két ágybérlő is osztozott a helyen.
A parasztsághoz tartoztak a polgári színvonalon élő középbirtokos parasztok,a zsellérek, a nagybirtokon dolgozó cselédek, az időszaki bérmunkás summások és kubikusok. A parasztságon belül sokat számított, hogy kinek volt saját jogon földje. A parasztság leggazdagabb körei sok tekintetben polgárosodtak, másokat dolgoztattak, gyermekeiket a városba járatták iskolába, a városba jártak vásárolni, gyakran a városi divat szerint öltözködtek. Lakáskörülményeik és életmódjuk lassabban indult változásnak.
‘30-as évek
