Orvos, sebész, patológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Sebészorvosi munkássága a legkülönfélébb elváltozások műtéti gyógyítására kiterjedt, emellett sokat tett a sebészeti kórtan és kórismetan megszilárdításáért. 1914-től 1941-ig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán a sebészeti tanszék tanszékvezető egyetemi tanára volt.
Orvosi pályája és kutatásai elsősorban az ér- és idegsebészeti eljárások vonatkozásában jelentősek, de munkásságával hozzájárult többek között a lép-, gyomor-, bél-, hasnyálmirigy-betegségek és -elváltozások, a gyomorfekély, a golyva, a csontdaganatok műtéti úton való gyógyításának tökéletesedéséhez is.
Szakmája legapróbb részleteit és vonatkozásait is beemelte a sebészet szakirodalmába, így például tanulmányozta és összefoglalta a testalkat, az életkor és a nem sebészeti vonatkozásait, a szervezet reakcióját a műtéti varratokra, valamint a helyi érzéstelenítés szerepét az idegsebészetben.
