Imrédy Béla (1891-1946) gazdasági szakember, politikus, pénzügyminiszter, miniszterelnök, Jászberény és Pécs országgyűlési képviselője
Imrédy Béla (1891-1946) gazdasági szakember, politikus, pénzügyminiszter, miniszterelnök, Jászberény és Pécs országgyűlési képviselője.
Imrédy Béla Budapesten született polgári családban. A Heinrich kereskedő család leszármazottja. Tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte, ahol kialakult benne a római katolikus vallás iránti hite. Fiatal éveiben már tehetségével kitűnt a kortársai közül. Különös érdeklődést mutatott a zene és a szépirodalom iránt. Gimnáziumi évei után jogi diplomát szerzett 1913-ban.
Az első világháborúban az 5. huszárezred tartalékos hadnagyaként, később főhadnagyaként szolgált. Hazatérése után pénzügyi karrierje került a középpontba. Rövid idő alatt hatalmas tapasztalatra és hírnévre tett szert.
1915-től pénzügyi pályára lépett. Képességeinek köszönhetően a ranglétra élére került. Eleinte csak gyakornokként dolgozott, később tisztviselő lett a pénzügyminisztériumban.
1921-ben pénzügyi titkárrá nevezték ki.
1922-ben a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének (TÉBE) titkára lett.
1924-ben a testület főtitkárává választották.
1926-ban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatóhelyettese, 1928-ban igazgatója, végül 1935-től elnöke lett.
Politkusként
1930-ban ismerkedett meg Gömbös Gyulával, aki kormányalakításakor felkérte őt mint gazdasági szakembert, hogy segédkezzen neki kormányprogramja, a Nemzeti Munkaterv elkészítésében. Segítségéért 1932. október 1-jén Gömbös Imrédyt választotta pénzügyminiszteréül – funkciójával együtt járt a felsőházi tagság –, amely pozícióját 1935. január 6-áig megőrizte, amikor is utódjául Fabinyi Tihamér addigi kereskedelmi minisztert nevezték ki. Lemondása után nevezte ki Horthy az MNB elnökévé. 1938. március 9-én ő lett a tárca nélküli gazdasági csúcsminiszter Darányi Kálmán kormányában. Nagy szerepet játszott a győri programként elhíresült gazdasági-haderőfejlesztési program megtervezésében és kivitelezésében. Darányi lemondása után, 1938. május 14-én a kormányzó Imrédy Bélát tette meg miniszterelnöknek.
Következő lépés: Miniszterelnöki tisztség
Politikai tevékenységét nagyban meghatározta katolikus meggyőződése. A kortárs megfigyelők szerint a politikusok közül Imrédy szereplése dominált a nagyívű májusi egyházi rendezvények során. A politikus ugyanis nem csak vallási, hanem politikai tekintetben is közel állt a Vatikánhoz: messzemenően helyeselte a XI. Piusz pápa által támogatott keresztényszociális – hivatásrendi elképzeléseket.
Miniszterelnöki tevékenységét 1938 májusa és szeptembere között a Darányi-kormány politikájának továbbvitele jellemezte: a szociális törvényalkotás folytatása, a rend megszilárdítására irányuló korlátozó intézkedések és a nyilasok megfékezése. Szociális intézkedései (1938-ban vezették be a családi pótlékot, illetve emelkedett a közszolgálati alkalmazottak fizetése és a nyugdíjak értéke) javították az életszínvonalat.
Az I. zsidótörvény
Imrédy – bár maga is rendelkezett zsidó felmenőkkel – antiszemita beállítottsága már 1937-ben bizonyosságot nyert, ugyanis az ilyen természetű politika egyik kezdeményezőjeként és kidolgozójaként lépett fel. 1938 májusának végén az országgyűlés elfogadta a Darányi idején beterjesztett első zsidótörvényt, mely szakított az állampolgári egyenlőség elvével, és az értelmiségi, szabadfoglalkozású pályákon korlátozta a vallási alapon megkülönböztetett zsidók jogait. Az egyes szakmákban maximum 20%-ot tehetett ki a zsidó származásúak száma.
Külpolitika
1938 augusztusában Horthy Miklós, Imrédy Béla, Kánya Kálmán és a honvédelmi miniszter, Rátz Jenő Németországba látogatott, ugyanekkor a kisantanttal is tárgyalások kezdődtek a jugoszláviai Bledben. Bledben engedélyezték a fegyverkezést Magyarország számára, azzal a kitétellel, hogy nem a szomszédai ellen irányul, illetve ígéretet tettek a környező területek magyar kisebbségeivel való jobb bánásmódra.
A német irányba történő orientáció Imrédy egész miniszterelnöksége alatt jellemző volt. Ennek jele volt például, hogy a lemondó Kánya Kálmán helyett gróf Csáky István, a korábbi külügyi kabinetfőnök került a tárca élére. Csáky kinevezése a tengelyhatalmakkal való határozottabb együttműködés jele volt. Imrédy lemondása után Magyarország csatlakozott az antikomintern paktumhoz és megszüntette a diplomáciai viszonyt a Szovjetunióval, áprilisban pedig kilépett a Népszövetségből.
Imrédy bukása
A külpolitikai sikerek és az erős szövetséges, Németország eredményei láttán Imrédy mindinkább a szélsőjobboldali, diktatórikus irányvonal hívévé vált. 1938 decemberében benyújtotta a később II. zsidótörvény néven elhíresült, Teleki Pál miniszterelnöksége alatt elfogadott javaslatát. Ez az antiparlamentáris elképzelés a konzervatív többségű országgyűlés ellenszenvét váltotta ki, és Imrédyt az I. bécsi döntés óriási sikere is csak ideiglenesen tudta megmenteni. A bukott miniszterelnök nem tűnt el nyomtalanul a magyar politikai életből. Imrédynek minden közegben voltak támogatói. Az 1939 márciusától Magyar Élet Pártja néven működő kormánypárt berkein belül mintegy 20-25 fős állandó táborral rendelkezett, és több kormánylap (Függetlenség, Új Magyarság) valójában az ő pártján állt.
A per és a büntetés
1945 tavaszán Ausztriába, Salzkammergut üdülőövezetébe menekült családjával. Nem használt álnevet, azaz valószínűleg nem félt az elfogatástól, ami mégis hamarosan bekövetkezett. Az amerikai OSS Martin Himler ezredes vezette magyar részlege május 29-én elfogta, október 3-án pedig repülőgéppel George Granville hadnagy kíséretében további foglyokkal együtt Magyarországra szállították. A per folyamán ellentétben Szálasival és Bárdossyval elismerte politikai felelősségét, de tagadta a népbíróság illetékességét az ügyében. Imrédyt november 23-án a népbírósági tárgyalás során első fokon kötél általi halálra ítélték, 1946. február 4-én pedig másodfokon golyó általi halálra módosították az ítéletet. Fellebbezését a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) nem fogadta el, és másnap, 1946. február 28-án kivégzőosztag végzett vele sortűzzel a Markó utcai börtön udvarán. Mint mondta, későn látta be, hogy meg kellett volna maradnia bankelnöknek.
