Édesanyja, a gyűjteményünkben szintén látható Odescalchi Klára (Kája) hercegné Andrássy Gyula gróf legfiatalabb unokája volt.
Odescalchi Pál herceg (1923-2014) édesanyja, Odescalchi Klára (Kája) hercegné Andrássy Gyula gróf legfiatalabb unokája volt. "Az Odescalchi család kastélya Vattán található. A 18. század első felében épült. Miután a trianoni béke következtében a család elveszítette a birtokait, Odescalchi Pál apja, Odescalchi Károly (Carlo) az üzleti életben érvényesült. 1935-ben az egyik legnagyobb magyar iparvállalat, a Ganz vezetőségének tagja lett. A Ganz vezetősége Odescalchi Károly kivételével kizárólag zsidókból állt, ezért nagyon sebezhető volt. Amikor 1941-ben Magyarország belépett a második világháborúba, és negyvenezer katonával támogatta a náci Németországot a Szovjetunió megszállásában, a Honvédelmi Minisztérium megbízottakat ültetett minden olyan vállalat vezetőségébe, amelynek köze volt a honvédelemhez, így a Ganzéba is. A feladatuk az volt, hogy kigyomlálják a „megbízhatatlan elemeket”, akiket vagy a frontra küldtek vagy a frontvonalak mögé, olyan helyekre, ahol túlélési esélyeik csekélyek voltak. Amikor a Ganzhoz delegált megbízott egy olyan zsidó mérnök elbocsátását kérte, aki az első világháború kitüntetett veteránja volt, csak azért, mert németellenes megjegyzéseket tett, Odescalchi Károly tiltakozott és kijelentette, hogy ő maga sem barátja Németországnak. Emiatt letartóztatással fenyegették. Személyes kapcsolatai segítségével sikerült azonban elérnie Horthy kormányzót, aki elrendelte, hogy a minisztériumi megbízottat más vállalathoz helyezzék. 1944. március 19-e, Magyarország német megszállása után Károly megtudta, hogy neve a nácik feketelistája első helyén szerepel. Visszavonult, otthon dolgozott és a háború végéig gyakran cserélte lakhelyét.
(...)
Odescalchi Pál édesanyja, Odescalchi Klára (Kája) hercegné Andrássy Gyula gróf legfiatalabb unokája volt. (Andrássy Gyula a 19. század egyik legnagyobb magyar politikusa, 1867 és 1871 között Magyarország miniszterelnöke, majd 1871 és 1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt.) Amikor Hitler 1939-ban lerohanta Lengyelországot, a lengyelek – köztük sok zsidó is – tömegesen menekültek a szomszédos Magyarországra. A magyar kormány menedéket adott nekik, és átengedte Nyugat-Európába azokat a lengyel katonákat, akik tovább akartak harcolni Németország ellen. 1941-re csaknem ötvenezren tettek így. A magyarok jól gondoskodtak azokról a lengyelekről is, akik itt maradtak, iskolákat nyitottak a gyermekek számára, és a náci tiltakozások ellenére a lengyel követség 1940 novemberéig működött. Odescalchi Klára a menekültekkel foglalkozó magyar–lengyel bizottság alelnökeként jelentős részt vállalt ebben a munkában, Fő utcai otthonában székelt a bizottság irodája. Kapcsolatot tartott fenn a brit nagykövetséggel is, és értékes politikai információkkal látta el Owen O'Malley nagykövetet. Amikor 1941-ben Magyarország hadba lépett, megszakadtak a brit–magyar diplomáciai kapcsolatok és megerősödött Budapesten a náci befolyás. O'Malley figyelmeztette a hercegnét, hogy a letartóztatás veszélye fenyegeti. Odescalchi Klárát a brit tengerészeti attasé Dubrovnikba vitte egy olyan kiutazási engedéllyel, amelyet személyesen Horthy írt alá. A tervek szerint a királyi haditengerészet onnan tengeralattjáróval Görögországba, majd Kairóba szállította volna őt. Klára hercegné azonban tragikus módon életét veszítette a dubroviniki kikötő olasz bombázása során.
(...)
Szülei már a háború kitörése előtt elváltak. Pál édesanyja halálakor tizenhét esztendős volt. A budapesti Ferenc József katolikus gimnáziumba járt, majd a József nádor műegyetemre iratkozott be, ahol mérnöki tanulmányokba kezdett. A német megszállás után Pál (...) kapcsolatba lépett a magyar hadsereg két fiatal tisztjével, Thassy Jenővel és Görgey Guidóval, akiknek sikerült elkerülniük a frontszolgálatot, és akik részt vettek a náci megszállással szemben kibontakozó ellenállás néhány akciójában.(...)
Odescalchi Pál hasznos munkát végzett mint futár az ellenálló csoportok között, és megszervezte a zsidók és más potenciális áldozatok költöztetését az egyik védett házból a másikba, és benne volt több rosszul eltervezett, kudarcra ítélt vállalkozásban is. (...)
Miután 1944 novemberében a Felszabadítási Bizottság Kiss János altábornagy irányította katonai vezetőségét az Andrássy út egyik épületében egy titkosnak gondolt találkozón letartóztatták, Odescalchi Pál mozgósította az ellenállói köröket, hogy szabadítsák ki őket a Margit körúti katonai fegyházból, ahol a kivégzésükre vártak. Ez Don Quijote-i terv volt, nem lett belőle semmi. Amikor a Vörös Hadsereg már csaknem teljesen körülzárta Budapestet és megindult a város hosszú ostroma, Pál azt javasolta néhány társának, akadályozzák meg a visszavonuló nácik szabotázsakcióit a Pestet és Budát összekötő hidak ellen. Pál egy egészségügyi dolgozó papírjaival felszerelve megpróbált átjutni az Erzsébet hídon, valószínűleg azzal a céllal, hogy hatástalanítsa a robbanóanyagot, amely nem sokkal később elpusztította a hidat, de a hidat szigorúan őrizték.
Odescalchi Pál azonban sikeres ellenállási akcióban is részt vett. A Kiss János altábornagy vezette ellenállási csoport felszámolása után bajtársaival, Thassyval és Görgeyvel közeledtek a rivális ellenálló csoporthoz, amely Sólyom László vezérkari százados körül alakult ki. Akaratlanul is egy kommunistákból és kommunista szimpatizánsokból álló csoporthoz csatlakoztak, amely azonban a mozgalom egyik leghatékonyabb és legfegyelmezettebb egysége volt. Sólyomtól robbanóanyagot kaptak, amelyet szerszámos ládába rejtettek. Munkásruhát öltve Pál és társai megsemmisítettek vagy használhatatlanná tettek a Gellérthegyen négy német katonai teherautót.
Amikor 1944 decemberében megkezdődött Budapest ostroma és bombázása, Odescalchi Pál Thassyval és Görgeyvel csatlakozott a főváros előkelő társasága több tagjához, és a Vörösmarty téren, a Wagons Lits irodaépület pincéjében találtak menedéket. (...)
1945 január közepén szovjet katonák rontottak be a pincébe, és az ott tartózkodókat kiparancsolták a térre romeltakarításra, miközben ők, a „felszabadítók”, kifosztották az épületet. (...)
Thassynak és Görgeynek idővel sikerült megszökni a pincéből, Pált sorsára hagyták. Később mint „osztályellenséget” a gödöllői szovjet koncentrációs táborba vitték őt. A táborban tífuszjárvány pusztított, melyben a rabok zöme meghalt. Pál is megbetegedett, de életben maradt. 1946-ban engedték szabadon, olyan fizikai állapotban, hogy az édesapja nem ismerte fel.
1947-ben Odescalchi Pálnak sikerült kiutazási engedélyt szereznie. Kivándorolt Angliába, ahol a liverpooli egyetemen folytatta mérnöki tanulmányait. Feleségül vette Tamássy Zsuzsannát, aki utána utazott Budapestről. Házasságukból egy fiú született, Mark. Pál Liverpoolból a bristoli egyetemre ment át, ahol pszichológiát és filozófiát tanult. Miután megszerezte diplomáját, az IBM-nél kezdett dolgozni szervezetpszichológiai területen. A cég megbízásából továbbképző központot irányított Hollandiában, majd konzulként működött Cheltenhamben. Időközben elvált, és feleségül vette Antonina Horne-t. Egy lányuk született, Christina.
Nyugalomba vonulása után Pál számos jótékonysági akciót támogatott, amelyek kedvezményezettje Magyarország vagy Erdély volt. Ezt a munkát második válása után sem adta fel. 1995-ben Dél- Franciaországba, Arles-ba költözött, ahol társával, Anne-Charlotte DuChastellel élt. Rendszeresen hazalátogatott Budapestre és Tiszadobra, ahol az Andrássy családnak volt egykor birtoka. A Transylvania Direct jótékonysági szervezet alelnökeként támogatta az erdélyi magyar gyermekeknek magyar nyelvű iskolákba való eljutását. 2005-ben dédapja szellemi örökségének ápolására létrehozta az Andrássy Gyula Alapítványt."
(...)
Odescalchi Pál édesanyja, Odescalchi Klára (Kája) hercegné Andrássy Gyula gróf legfiatalabb unokája volt. (Andrássy Gyula a 19. század egyik legnagyobb magyar politikusa, 1867 és 1871 között Magyarország miniszterelnöke, majd 1871 és 1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt.) Amikor Hitler 1939-ban lerohanta Lengyelországot, a lengyelek – köztük sok zsidó is – tömegesen menekültek a szomszédos Magyarországra. A magyar kormány menedéket adott nekik, és átengedte Nyugat-Európába azokat a lengyel katonákat, akik tovább akartak harcolni Németország ellen. 1941-re csaknem ötvenezren tettek így. A magyarok jól gondoskodtak azokról a lengyelekről is, akik itt maradtak, iskolákat nyitottak a gyermekek számára, és a náci tiltakozások ellenére a lengyel követség 1940 novemberéig működött. Odescalchi Klára a menekültekkel foglalkozó magyar–lengyel bizottság alelnökeként jelentős részt vállalt ebben a munkában, Fő utcai otthonában székelt a bizottság irodája. Kapcsolatot tartott fenn a brit nagykövetséggel is, és értékes politikai információkkal látta el Owen O'Malley nagykövetet. Amikor 1941-ben Magyarország hadba lépett, megszakadtak a brit–magyar diplomáciai kapcsolatok és megerősödött Budapesten a náci befolyás. O'Malley figyelmeztette a hercegnét, hogy a letartóztatás veszélye fenyegeti. Odescalchi Klárát a brit tengerészeti attasé Dubrovnikba vitte egy olyan kiutazási engedéllyel, amelyet személyesen Horthy írt alá. A tervek szerint a királyi haditengerészet onnan tengeralattjáróval Görögországba, majd Kairóba szállította volna őt. Klára hercegné azonban tragikus módon életét veszítette a dubroviniki kikötő olasz bombázása során.
(...)
Szülei már a háború kitörése előtt elváltak. Pál édesanyja halálakor tizenhét esztendős volt. A budapesti Ferenc József katolikus gimnáziumba járt, majd a József nádor műegyetemre iratkozott be, ahol mérnöki tanulmányokba kezdett. A német megszállás után Pál (...) kapcsolatba lépett a magyar hadsereg két fiatal tisztjével, Thassy Jenővel és Görgey Guidóval, akiknek sikerült elkerülniük a frontszolgálatot, és akik részt vettek a náci megszállással szemben kibontakozó ellenállás néhány akciójában.(...)
Odescalchi Pál hasznos munkát végzett mint futár az ellenálló csoportok között, és megszervezte a zsidók és más potenciális áldozatok költöztetését az egyik védett házból a másikba, és benne volt több rosszul eltervezett, kudarcra ítélt vállalkozásban is. (...)
Miután 1944 novemberében a Felszabadítási Bizottság Kiss János altábornagy irányította katonai vezetőségét az Andrássy út egyik épületében egy titkosnak gondolt találkozón letartóztatták, Odescalchi Pál mozgósította az ellenállói köröket, hogy szabadítsák ki őket a Margit körúti katonai fegyházból, ahol a kivégzésükre vártak. Ez Don Quijote-i terv volt, nem lett belőle semmi. Amikor a Vörös Hadsereg már csaknem teljesen körülzárta Budapestet és megindult a város hosszú ostroma, Pál azt javasolta néhány társának, akadályozzák meg a visszavonuló nácik szabotázsakcióit a Pestet és Budát összekötő hidak ellen. Pál egy egészségügyi dolgozó papírjaival felszerelve megpróbált átjutni az Erzsébet hídon, valószínűleg azzal a céllal, hogy hatástalanítsa a robbanóanyagot, amely nem sokkal később elpusztította a hidat, de a hidat szigorúan őrizték.
Odescalchi Pál azonban sikeres ellenállási akcióban is részt vett. A Kiss János altábornagy vezette ellenállási csoport felszámolása után bajtársaival, Thassyval és Görgeyvel közeledtek a rivális ellenálló csoporthoz, amely Sólyom László vezérkari százados körül alakult ki. Akaratlanul is egy kommunistákból és kommunista szimpatizánsokból álló csoporthoz csatlakoztak, amely azonban a mozgalom egyik leghatékonyabb és legfegyelmezettebb egysége volt. Sólyomtól robbanóanyagot kaptak, amelyet szerszámos ládába rejtettek. Munkásruhát öltve Pál és társai megsemmisítettek vagy használhatatlanná tettek a Gellérthegyen négy német katonai teherautót.
Amikor 1944 decemberében megkezdődött Budapest ostroma és bombázása, Odescalchi Pál Thassyval és Görgeyvel csatlakozott a főváros előkelő társasága több tagjához, és a Vörösmarty téren, a Wagons Lits irodaépület pincéjében találtak menedéket. (...)
1945 január közepén szovjet katonák rontottak be a pincébe, és az ott tartózkodókat kiparancsolták a térre romeltakarításra, miközben ők, a „felszabadítók”, kifosztották az épületet. (...)
Thassynak és Görgeynek idővel sikerült megszökni a pincéből, Pált sorsára hagyták. Később mint „osztályellenséget” a gödöllői szovjet koncentrációs táborba vitték őt. A táborban tífuszjárvány pusztított, melyben a rabok zöme meghalt. Pál is megbetegedett, de életben maradt. 1946-ban engedték szabadon, olyan fizikai állapotban, hogy az édesapja nem ismerte fel.
1947-ben Odescalchi Pálnak sikerült kiutazási engedélyt szereznie. Kivándorolt Angliába, ahol a liverpooli egyetemen folytatta mérnöki tanulmányait. Feleségül vette Tamássy Zsuzsannát, aki utána utazott Budapestről. Házasságukból egy fiú született, Mark. Pál Liverpoolból a bristoli egyetemre ment át, ahol pszichológiát és filozófiát tanult. Miután megszerezte diplomáját, az IBM-nél kezdett dolgozni szervezetpszichológiai területen. A cég megbízásából továbbképző központot irányított Hollandiában, majd konzulként működött Cheltenhamben. Időközben elvált, és feleségül vette Antonina Horne-t. Egy lányuk született, Christina.
Nyugalomba vonulása után Pál számos jótékonysági akciót támogatott, amelyek kedvezményezettje Magyarország vagy Erdély volt. Ezt a munkát második válása után sem adta fel. 1995-ben Dél- Franciaországba, Arles-ba költözött, ahol társával, Anne-Charlotte DuChastellel élt. Rendszeresen hazalátogatott Budapestre és Tiszadobra, ahol az Andrássy családnak volt egykor birtoka. A Transylvania Direct jótékonysági szervezet alelnökeként támogatta az erdélyi magyar gyermekeknek magyar nyelvű iskolákba való eljutását. 2005-ben dédapja szellemi örökségének ápolására létrehozta az Andrássy Gyula Alapítványt."
Kép és szöveg forrása: Odescalchi Pál hercegre emlékezünk Magyar Kurír, 2014.
További információk:
wikipedia
youtube.com
